Kedves Olvasók!
Ha először léptek erre a blogra, ajánlom, előbb olvassátok el a "Könyv 1/1 + Bevezető" című bejegyzést, és aztán úgy haladjatok sorrendben!
Ha jártatok már itt, jó szórakozást kívánok!
Hol is tartottunk?

8.fejezet

 Az ágyam..., gondoltam jóleső érzéssel, mikor belevetettem magam a puha, hívogató párnái közé.Úgy volt, ahogyan hagytam.De aznap képtelen lettem volna aludni.Azok után, amiket láttam, halottam, képtelenség.Csak Karyn járt az eszemben; hogyan győzhetnék ellene?Mit kéne tennem?Mit várnak el tőlem?Én, mint epilepsziás, képzelgő tini, sosem vártak el tőlem semmit, így az a kevés, amit végrehajtottam, nagyon nagy siker volt.
 És erről eszembe is jutott Lily és Ross; fogom még őket látni valaha?Most is csak halkan lopóztunk be Brannel, hiába volt rajtunk olyan ruha, amiben nem látszunk - illetve, csak rajtam volt; Bran már megtanulta a láthatatlanság, észrevétlenség titkait.Bran javasolta, hogy csak öltözzem át, még ne zuhanyozzak, csak amikor vissza mentünk, nehogy anya felkeljen.
 Tudom, hogy hivatalosan nem az anyám, de nem érdekel; nekem csak ő, és az egyetlen anyukám.Ahogy apából is csak egy van!A nővérem meg Marshall.Nem az a szemét szipirtyó, aki engem meg akart ölni...Istenem, mi történt volna, ha meg is teszi?...
 És újra Karynon jártak a gondolataim..Mi lesz ennek a vége?Mert valami azt súgta, az ég világon semmi jó.
 Megfordultam, hogy ne a falra meredjek, hanem, ha már úgyis fent vagyok, Branre nézhessek.Ő az ággyal szembeni egyszemélyes kanapén foglalt helyet, és összetalálkozott a tekintetünk; ő végig engem nézett.
-Úgy nem tudok aludni, hogyha bámulnak... - jegyeztem meg felszínesen; egyébként sem tudok.
 Bran szemei, ahogy a tompa fényben lecsillogtak rám, csak félig volt nyitva.
-Nem bámullak - ellenkezett.Halvány, szinte észrevehetetlen mosoly. - Figyellek.
-Inkább aludj! - javasoltam, némi erővel a hangomban.
-Majd akkor alszom, ha le kell hogy váltsanak. - Könnyű, gyors, rövid sóhaj. - ...De az nem most lesz.
-Mikor aludtál utoljára? - kérdeztem.
 Bran elgondolkozott.
-Úgy kb. negyven órája...durván. - felelte egyszerűen, higgadtan, mintha egy csevej jelentéktelen, érdektelen része volna.
 Felültem az ágyamban, hátam a falnak vetve.Amit mondott, igazából csak kicsit lepett meg, én 30-25 órára tippeltem.Bizonyára elég sok a dolguk éjjel is.
-Mióta vagy a rezervátumba? - Érdekelt.
-Néhány mágikusnak előbb, néhánynak évekkel később jön felszínre az ereje.De a túlnyomó többségnek tizenhat éves kora körül..A későiket is ugyanakkor hozzuk, el, mert nem lehet tudni, mikor jelentkezik a képességük, és jobb ha itt vannak.De akiknél előbb, azt rögtön az első alkalommal azonnal el kell hozni.Én is ilyen voltam.Nyolc évesen a szüleim maguk adtak oda engem Mr.Brownnak...szinte aranytálcán.Azt mondták, nem vagyok normális..nem vagyok olyan, mint az átlag..."Mi csak egy hétköznapi, ember gyereket akartunk, nem egy mutánst." ...És hát, ilyenek nem tartozhatnak a Bosco családhoz... - Bran a parkettára meredt.A hangja átitatódott azzal a sűrű haraggal és fájdalommal, amit érezhetett.Majd belesajdult a szívem. - Alex utánam jött néhány évvel. - váltott témát néhány másodperc múlva.Meg is értem. - Azt hiszem, tizenkét évesek voltunk...vagy talán tíz, nem tudom... - Egy cseppnyi, leheletnyi mosoly, az emlékek felidézéséért. - Akkor lettünk barátok.
 Én is belementem a témaváltásba; Bran nem akart a családjáról mesélni, megértem, miért.
-És a hisztikirálynő? - kérdeztem, mire Bran egy kicsit nagyobb, de még így is halvány mosolyt vetett a padlóra.
-Jill a rezervátumban született.Az anyja is mágikus volt, és teherbe esett valami embertől, még fiatalon...talán húsz sem volt.Karyn jó barátnője volt.Mikor bukott lett, Jill már megszületett.Három éves körül volt, és Feliciti meg is halt.
 Talán ezért utál engem az a kis dög!A nővéremet okolja - vagyis engem -, hogy elveszítette az édesanyját.Vagy talán ő is követni akarja Karynt...
-Tudom, most mire gondolsz.. - mondta keményen Bran.Ezen cseppet sem lepődtem meg; nyilván az arcomra volt írva. - De semmi okunk Jillről rosszat feltételezni.Ő abszolút megvetette Felicitit, és Karyn miatt el is veszítette.
 Akkor emiatt nem szívlel ennyire.Mert az én nővérem miatt veszítette el az édesanyját.És hiába ölöm majd meg Karynt, az anyja nem jön vissza.De legalább ez egy újabb ok, hogy végezzek azzal a szemét libával!Vajon ha Karyn halott lesz, Jill megbocsát nekem?
-De csak hogy tudd - folytatta Bran -, Jill volt az első, aki felesküdött a védelmedre közvetlenül  Mr.Brown után, és Brown volt a leges legelső.Amint már tehette, téged akart szolgálni, téged.
 Hogy a hisztikirálynő csak...engem?Pedig úgy tűnik, hogy ha tehetné, azonnal bukottá tenne, még mielőtt angyal lehetnék!
 Nem tudom, hogy ezt az esküt rávilágításnak vegyem, hogy ő nem ellenség, és nyugtasson meg ez a gondolat, vagy talán továbbra se bízzam benne, emlékezzem arra, amit Mr.Brown mondott?De ennyi erővel Branben sem kéne bízni.Se Alexben.Úgyhogy adok egy esélyt Jillnek is.És én őt nem is ismerem igazán, nem akarok felszínes lenni.De Bran nagyon jól ismeri, és azt hiszem, ő teljes mértékben bízik is benne...Hah, de nehéz az élet!
-Neki az a képessége, hogy repül. - tájékoztattam Brant, de tudtam, hogy ő már kicsit régebb óta tisztában van vele.
-Igen.Szárny, vagy minden egyéb segítség nélkül...Csak..repül. - mosolygott egyetértően.
-Na és Marshall? - kérdeztem.
-Ó, az övé igen irigylésre méltó erő.Ő egy elemet kapott.
-A tüzet. - vágtam rá hirtelen.Nem is tudom, honnan jött.De eltaláltam, mert kiegyenesedett, hátravetette a fejét, és felnevetett.
-Én nem tudom, Emily, hogy csinálod ezt...Eltaláltad.
-Talán örököltem egy kicsit apa telepataságából. - Ez nem is hangzott értelmetlenül.
-Lehetséges.. - bólogatott finoman Bran, az arcom vizsgálva, mintha rá lenne írva valami. - Nagyon ritka két angyal gyermeke, Emily.Nem ismerjük a határaikat.Az angyalvérűek hatalmának, erejének, képességeinek, az életkorának csak a darabjait, apró részleteit tudhatjuk biztosra.
-De, miért?A többi angyalnak miért nem lett angyalgyereke, ha Emmának és Raynek kettő is?
-Az angyaloknak nem lehet gyereke.Kivéve, ha embertől vagy mágikustól, de az angyalok nem jönnek a földre.Ők nem alacsonyodnak le hozzánk.Hallottam már olyanról, hogy angyal teherbe esett egy embertől, de elvetette a gyereket.De a szüleid... - sóhajtott egy kiszélesedő mosollyal rám Bran - Az anyukád angyal volt.Nem volt semmilyen ereje, és ő a többi angyallal ellentétben, imádott a földön járni-kelni.Összefutott apáddal.Ray mágikus volt.Olvasott Emma gondolataiban, és megtudta, hogy angyal.De nem zavarta, nem is szólt neki, hogy tudja.Egyre többször találkoztak, egymásba szerettek, és összeházasodtak.Utána mondta meg apád, hogy telepata, anyád meg hogy angyal.Mivel már mindketten tudtak egymásról a másik tudta nélkül, nem volt ezzel semmi baj.Viszont azzal volt, hogy az angyalok nem maradhatnak sokat a földön.Emma szívesen lakott volna inkább itt, de nem tehette, mert emberré válna.És mivel apád árva volt, nem volt senkije, felment ő a mennybe...angyalként.
-Hogyan?
-Hát ez az!Ezt úgy hívjuk, Mennyei titok.Az apádat meg földi angyalnak.Nekik már lehetett gyerekük, mivel apád még mindig kötődött a földhöz.Nem volt teljesen angyal.
-Többek között ezért vagyok életben... - Mert a szüleim teremtettek egy új fajt azzal, hogy apa a mennybe ment anyával.Nem csak az angyalvérűeket, de így lett az első földi angyal is.De áll a Mennyei titok mögött?
-Nincs még egy ilyen, mint te... - mondta Bran, de mintha a szavai mögött lenne valami más.
-Ja, csak én vagyok az egyetlen jó angyalvérű.
-Nem! - szakított félbe - Én rád értettem.
 Csak a gyenge olvasólámpám pislákolt.Jól jött, hogy sötét volt, mert Bran talán nem vette észre, hogy fülig pirultam.De igen, látta.
-Mi az? - mosolygott rám soha le nem törölhető, teli mosollyal - Nem kaptál még bókot?
-De.Kaptam már...egyszer rég.. - Mosolyogni most nem bírtam.Sűrű, könnyes gyász került a helyére.Lesütöttem a szemem a kezemre, jelezve, hogy Bran ne is foglalkozzon velem.De ő felállt, és mellém kuporodott az ágyra.Átkarolt, és meg közelebb bújtam, ahogy a meleg, sós cseppek bevizezték falfehér arcom.
-Mi történt? - súgta szörnyen halkan, tapintatosan.
-Egész eddigi életemben csak két szerelmem volt.Az egyik szakított velem abban a percben, amikor megtudta, hogy pszichológushoz járok.Össz-vissz három hétig voltunk együtt.De a másikkal majdnem két évig.Vele a pszichológusnál találkoztunk, mert neki meg öngyilkos hajlamai voltak.Rick elég mazoista volt.. - szipogtam. - Szerettük egymást..nagyon is!És ez nem amolyan gyerekes "gyerekszerelem volt..Igazi...Azt hittem, ez elég, hogy életben tartsam, de... - A hangom sírásrohamba fullt.
-Cssst, cssst...Mi történt vele?
-Felakasztotta magát... - Visszaemlékezni fájdalmasabb volt, mint átélni. - Még most is itt vannak előttem a képek, amiket az újságokba meg a a híradóba raktak...így tört be a TV képernyője.Úgy reklámozták, mint valami tusfürdőt, vagy ilyesmit.A rohadt szemetek...
 Bran pólójába kapaszkodtam, hogy elnyomjam magamban az érzéseket, de a szavak és a könny áradt belőlem.Egyiket sem tudtam abbahagyni.Újra és újra előjöttek az emlékek Rickről.Hogy mennyire fájt, amikor meghalt, és hogy mennyire végtelenül szerettük egymást.A sok séta a tengerparton.Az esti filmezések.Az évfordulós meglepetései.Hogy mindig egy szál rózsával állított be.És az illata...imádtam az illatát...a hangját..ahogy beszélt hozzám...mindig azt mondta, mennyire nem érdemel meg engem.
-A szülinapom előtt egy hónappal ment el...itt hagyott...Annyira hiányzik! - sírdogáltam Bran pulcsijába, amibe belefúrtam az arcom.Rick...úgy hiányzol nekem!
Bran még közelebb húzott, arcát a fejem tetejére emelte, és végigsimította a hátam.
-Cssst, cssst, Emily!Ne beszélj tovább!Cssst...nyugodj meg.. - Bran hangja olyan megnyugtató volt, mint délelőtt a liftben.Legalább valakire ebben a zűrzavarban is támaszkodhatok!
Nagy levegőt vettem, és elengedtem magam.Hagytam, hogy egy részem ő tartsa - a lelkem és testem egy részét.Érte meg is tennék mindent.Ha a többieket, vagy magamat nem tudom megmenteni, őt, Jillt és Alexet mindenképpen!

***

Mára ennyi!Viszlát a folytatásnál!
Sziasztok!