Kedves Olvasók!
Ha először léptek erre a blogra, ajánlom, előbb olvassátok el a "Könyv 1/1 + Bevezető" című bejegyzést, és aztán úgy haladjatok sorrendben!
Ha jártatok már itt, jó szórakozást kívánok!
Hol is tartottunk?

10.fejezet

 
 Vér.Az én vérem.
 Sikolyok rémült idegenek torkából.
 Szilánkok.Mindenütt csak üvegszilánk.
 Mindez miattam.A hatalom miatt.Az én hatalmam miatt, mert kiborultam.Valóban nagyon ki-voltam, de mi lesz, ha ennél is jobban bedühödöm?Mi lesz akkor...?Nem akarok senkit sem bántani...
 Brannek igaza volt.Élnem kell, hogy megvívjam a csatát Karynnal...És az erőmet kell használnom, csak akkor ne legyen senki a közelben.És miután Karynnak vége, utána majd velem együtt kihalhatnak az angyalvérűek, mert nekem ebből elég volt!
 Lassan nyitogattam a szemem.Az összefolyó homályból egy arc vált világossá.Liam a csuklómat fogta két ujjal, a szeme becsukva, hogy még jobban koncentrálhasson a pulzusomra.
-Li...am... - A torkomba ezen szótagok alatt pengeéles fájdalom nyilallt.
 Liam elmosolyodott, szürkés szemeit rám emelte, és óvatosan elvette a kezét.
-Most már lehiggadtál? - kérdezte, de az arckifejezéséből nem jöttem rá, viccel-e, vagy komolyan gondolja.
-Kics...kicsitt... - Alig tudtam ennyit elhörögni, mert nem tudtam beszélni, csak ilyen akadozós, nyers hangon; de Liam megértett.-De...ssok ablak...van...és...azt mon..mondják, lobb..bbalnékony vagyok.. - Mintha operát énekeltem volna előtte!
 Liam felnevetett; orvos kacaja.
-Mit...örtént...?
-Hát, miután a szilánkok elérték a szíved, fél órával azután értem csak oda, és még akkor is éltél...dobogott. - képedt el Liam.
-És az...azután?
-Azután eltávolítottuk a szilánkokat az arcodból, torkodból, lábadból, hasadból, karodból...az üveg csak téged talált el.Se melléd, se a fejed fölött...Sehova nem ment szilánk, csak rád.Mondd csak, csináltál korábban is ilyen mazoista tettet, vagy csak simán vannak önkínzó hajlamaid?
 Finoman elmosolyodtam, de azonnal abba kellett hagynom, mert valami fájdalmas húzódás a bal arcomon megparancsolta.
-Ne, még ne mosolyogj!Fogsz eleget, de az arcod egyik oldalán vagy húsz öltést kellett csinálnom, közvetlen az arccsontod alatt.
 Bólintottam, amennyire tudtam.A látásom valamennyire kiélesedett, úgyhogy egy kicsit elfordítva a fejem a karomra néztem.Ennyi kötést, öltést és heget még nem nagyon láttam egy helyen.Eszembe jutott az a délután...az üveg...az Erőkör...Bran.Amikor kiviharoztam, nem akart megállítani?
-Hol van...B-Bran? - kérdeztem, már kissé nyugtalanul mocorogva.
-Nyugalom!Aludni küldtem.Zsinórban százhúsz órát fent volt.Itt ült és rád vigyázott.Jill hozott neki ennivalót, mert a mosdón kívül nem ment sehová, és akkor is csak úgy hagyott itt, hogy minimum két esküt tett mágikus és egy gyógyító vagy orvos maradt itt.Szerintem bejössz neki.
-Két...kétlem.Bran...csak lelkiismeretes...Gondolom bánt...bántja, hogy nem...hogy nem tudott megvé...deni.
 Liam kissé komor lett.
-Az ajtó, amit kitéptél..ráesett.Mire azt leszedte magáról, te már a földön hevertél.
-Mi? - Most már nem is érdekelt, ha fáj a torkom, akkor is kipréselem a szavakat. - Bran jól...van?
-Jobban mint te.Mindjárt jövök.Beszélnem kell néhány orvossal.Utána megmosom a kezem és lecserélem a kötéseket.
 Amint kilépett, leszaggattam magamról minden szart, ami az utamba került, és felálltam az ágyról - természetesen, sokkal jobban fájt, mint gondoltam, de nem állított meg.Amint talpra álltam, kicsit meginogott a térdem a hirtelen súlytól, de elindultam.
 Végigpillantottam futólag magamon; a ruháim vagy száz vágásban kiszakadtak, és sok helyen vér is száradt rajta.A mellkasomon is, mintha egy késsel sértették volna végig.A homlokomon, halántékomon, orromon szintén.Szerencsémre nem a szememet, hanem mellette talált el egy üveg.Amiről Liam beszélt öltés, az kicsivel az orrom mellett kezdődött és majdnem a fülemig elért.Még a számon is voltak horzsolások.
 Kibotladoztam a folyosóra, és nem lepődtem meg, hogy csak néhány orvost látok sietni egy-egy kórterembe.Ügyet sem vetettek rám - szerencsémre.Beszálltam a liftbe.Nem akartam Liamet bajba keverni, ha, majd megmondom, "Mr.Thompsont kijátszva jutottam ki".A végén még magamra haragítom Alexet.Nem akartam kockáztatni tényleg a bizalmát, de a lelkiismeret-furdalás egy olyan érzés, amit nem tűrök meg magamban sokáig.Mindig megtettem mindent, hogy elhessenthessem.
Azt hiszem, eléggé ismertem Brant, hogy tudjam, hova menne aludni, ha már küldenék.A szobám felé kanyarodtam, a lehető leg-nem-zombisan.Beléptem a szobámba, és azt találtam, amire számítottam; Bran feküdt az ágyamon, nekem háttal.Még az ajtót is elfelejtettem becsukni, odamentem, mellé kúsztam.Az orrom a sötétpiros pulcsijába fúrtam.Olyan illata volt a pulcsinak, mint neki.Én is elaludtam.

***

Mára ennyi, viszlát a folytatásnál!
Sziasztok!