Kedves Olvasók!
Ha először léptek erre a blogra, ajánlom, előbb olvassátok el a "Könyv 1/1 + Bevezető" című bejegyzést, és aztán úgy haladjatok sorrendben!
Ha jártatok már itt, jó szórakozást kívánok!
Hol is tartottunk?

***

-Nagyon sajnálom, Liam. - mondtam már csak kicsit remegő hanggal, miközben Liam az arcomon az összeöltött sebből húzta ki a cérnát.Piszkosul fájt; majdnem káromkodtam, de inkább visszaszívtam, mert csak le lennék cseszve, hogy az embereket hogyan nevelnek, hogy így beszélnek?!És visszagondolva Lily-re és Rossra, inkább jobb csöndben maradni, ahogy ők tanították.
-Nem történt baj, szerencsédre. - A dühöt inkább hallottam és láttam benne, mint azt a kis, apró mennyiségű aggodalmat.
-Csak a szobájába ment. - védett Alex.Egy fekete, ujjatlan felső volt rajta és bő farmer - egyáltalán nem volt buzis.Liamen a fehér köpenye alatt a kék selyeming is csak egy kicsit.
-Ja.Kórházi felügyelet alatt.. -jegyezte meg még mindig bosszúsan.Nem akartam egy percig sem, hogy haragudjon rám.Mégis kicsit megnyugtatott és zavart, hogy Alex engem védett; én vagyok az új, a tudatlan, igaz, de Liammel van együtt.Nem kell engem védenie.
 Liam elkezdte leszedni a vádlimról az egyik kötést.
-Alex, Liamnek igaza van! - szólt Jill, majd felém fordult - Nyugton kellett volna maradnod!Na, most megint felhasad a képeden az a szar! - fintorodott el rám.
 Megérintettem az arcom, utána elvettem, és a kezemre meredtem; mindegyik ujjam vér áztatta.
-Basszus... - suttogtam magam elé.
 Alex felkapott egy zsepit, sietve odalépett, megfogta a csuklóm - vigyázva, hogy ő ne legyen véres -, és törölgetni kezdte a kezemet.Én csak elszörnyedve néztem; utálom a vér látványát.Az nem természetes, hogy valaki vért lát.Az nem arra van, hogy az emberek azt nézzék.Annak a testben van egy nagyon fontos helye.Nem itt, kint, ahol már hasztalan.
 Liam elfordította a fejem.Nyilván rosszul nézhettem ki.Becsuktam a szemem, habár már a tökéletes-fehér párna felé fordultam.Habár az ágyon ültem, és a szemem csukva volt, mégis kicsit forogni kezdett a világ.De ne legyek már ilyen nyomorult!Ne féljek már a vértől!Ne legyek már ilyen puhány!A francba is!
 Kinyitottam a szemem, és a kezemre néztem, de az már tiszta volt.
-Jól vagy? - kérdezte Alex.Ránéztem.
-Jól, jól...De - fordultam Jillhez - mikor láttál, amikor én itt voltam?
-Jaj, azt hitted, hogy amint valami komolyabb bajod esik, majd kinőnek a szárnyid és magadtól iderepülsz, Emilia?
 Jill hanghordozásából, szavairól eszembe jutott az álmom.A rémálmom.Karyn is így beszélt velem, csak ő...máshogy.A torkom megint elszorult, a gyomrom újra felfordult, és bekönnyeztem.
 Liam az utolsó kötést is leszedte, kiszedte belőle a cérnát, leragasztotta az összes még kicsit nyílt sebet és az arcom.Megköszöntem, és megöleltem, Alexszel együtt.Jillnek is megköszöntem - bármennyire is leszarta, és bármennyire is nem szívesen tettem.
-Brant a konyhában találod. - tájékoztatott Jill.
-Kösz.
 Kimentem a szobából, és a konyha után kutatva elindultam.Nem volt sok idő, és nehéz sem volt megtalálni; bazi nagy betűkkel írták ki egy kétszárnyas ajtóra.
-Mm, finom illatok, íncubó. - köszöntöttem vidáman, míg beszusszantam az ajtón, és becsuktam magam után.A mozdulatsor fájdalma akaratlanul is kiült az arcomra, de Bran nem láthatta; háttal volt nekem, és a pulton ügyködött valamit.Nem fordult meg, de szinte biztos voltam benne, hogy elmosolyodik.
-Jó reggelt, pequeno ángel!
 Felnevettem; a spanyol szavak -akkor is, amikor elhoztak ide -, most is furcsán csengtek a szájából.Ő japánul vagy kínaiul tanulhatott, a spanyol csak később ragadt rá.
-Mit készítesz? - kérdeztem, mellé állva, miután megkerültem a hatalmas asztalt.A csípőmet a pultnak támasztottam, és rákönyököltem, de még így sem láttam, mit csinál Bran.A kezeit nagyon furgén kapkodta.
-A kedvenc reggelid. - mosolyogta, de még mindig nem nézett rám.Ez meglepett; Bran mindig ügyel a szemkontaktusra.Ő híve annak, hogy "A szem a lélek tükre".Az én figyelmemet is mindig felhívja erre.Akkor most miért kerüli így a tekintetem?Talán haragszik rám...?
-Bran, nézd, igazad volt, a képességemmel kapcsolatban...meg kell nyernem...Nem akarom, hogy több vér folyjon miattam.Az álmom sem más, mint figyelmeztetés, hogy milyen erőkkel kell szembenéznem..
 Bran úgy tett, mintha nem is mondtam volna semmit.De miért?Ő ezt nem szokta.
-És tudom, - folytattam - te csak jót akartál, és nem is véletlenül örültél, hogy azt a sok dolgot..
-Mindent , Emily - szakított félbe Bran. - Minden tárgyat, anyagot megmozgattál. - mondta inkább a gofri tésztájának, mintsem nekem.
 Nem tudtam, tényleg minden ott volt-e, de elég sok, az tény.
-De végül is mindegy, mert csak ott működött az Erőkörben..
 Bran lecsapta a felém lévő kezét a pultra.Nem is vettem észre, hogy csak azzal dolgozott, olyan gyors volt.De a másikkal miért nem?
-Emilia!Az ajtó, amit te olyan könnyedén, csaknem mozdulatlanul kihasítottál, az erőhatáron jócskán kívül esett, vagyis az már nem növelhette az erőd.Az ablak is a folyosón volt, jó tizenöt méterre az Erőkörtől.
 Én azt hittem, az csak egy időre növeli meg egy mágikus erejét...vagyis aki Branre taszította az ajtót, az én voltam, én, én, teljes egészemben..Elvesztettem a fejem.Karynnál is biztosan ilyen lépésekben kezdődött, amikor megtudta, Emma terhes, és amikor megszülettem, már ő is elvesztette az önuralmát.
-Bran.. - Még mindig nem nézett rám. - Bran, az istenit, miért nem nézel RÁM?Mi bajod? - emeltem kicsit meg a hangom.
-Emily, nincs bajom. - mondta, de nekem nem úgy tűnt, mikor még mindig leszegte a tekintetét.
-A büdös francot nincs!Bran, az isten szerelmére, nézz már a szemembe!
 Bran dühösen fújt egyet, aztán felém fordult...
 A kezem a számhoz kaptam, és azonnal elkezdtem könnyezni, mikor megláttam az arcának jobb oldalát, amit eddig úgy titkolt előlem, hogy nem fordult felém.De mégis meddig akarta rejtegetni azt, hogy az arca egyik oldala kis híján behorpadt?!A haja egy hejen fel is volt nyírva, és volt rajta néhány heg is...Műtötték is vajon?Azon az oldalon az arca - ahol nem horpadt be -, lila és kék színt vett fel.Zúzódás véraláfutás hátán.Arra a szemére kicsit hunyorgott is, és az orra alatt a szája is csúnyán felrepedt.És utána láttam meg, a vállát és akarját.Be volt kötve, sínbe volt rakva.
És azután, hogy így megsérült, leoperálta magáról azt a baromi nagy ajtót és utánam jött?
A kezem, az arcom már tiszta könny volt, mire végigelemeztem Bran rongálódott fejét.Ezt én tettem, gondoltam, én, én tehetek erről és senki más..Bántottam az egyik barátomat.Miattam sérült meg ...Én tettem...
 Meg sem tudtam szólalni.Mit mondjak?Az állapotán már egyik szó sem segít.
-Alexszel összebunyóztunk.. - hazudta enyhén mosolyra görbült szájjal.
-Alexnek semmi baja...És Alex nem bántana téged, ezt te is jól tudod.Liam előbb húzna be neked, mint ő.
-Akkor legyen Liam..a buzik szadisták.. - kuncogta.
 Megütöttem volna, de nem akartam még jobban megnyomorítani.Sőt, ettől megijedtem, és inkább hátráltam tőle
Jesszusom...hátrálnom kell, hogyha dühös vagyok, és nem akarok bántani senkit...Ez nem normális!Teljesen nem vagyok normális...Most már biztos; meg kell halnom, miután Karynnak vége, ha nem akarom, hogy több barátomnak baja essen.Mintha egy elfajzott szörny lennék...Erre az életre ki az isten vágyik?Én ezt az egészet nem akartam; angyalok gyermeke lenni, ennyi hatalmat birtokolni.Nem is én választottam, erre voltam kárhoztatva, amióta megszülettem.Mert ez inkább átok, mint áldás.Franc akart az egyetlen angyalvérű lenni, én biztosan nem!
Még több könnyem hullt, velem együtt a földre.A lábamat magamhoz húztam, és átfontam körülötte a karom.Ráborítottam a fejem, és úgy sírtam tovább.
Sohasem sírtam ennyit, de ha nem tudsz egy részed felett uralkodni, és emiatt bántasz valakit, aki neked nagyon fontos, annál rosszabb érzés nincs!És nem tudhatod, mi van, ha ez még egyszer előfordul.És akkor meg mi lesz?
 Bran letérdelt mellém, elvette a kezem, és magához szorította.
-Te soha nem leszel olyan, mint Karyn!Ez nem fog megtörténni veled!
 Felnéztem Branre.A sebesült arca elvonta a figyelmemet a szolid mosolyáról.Biztatni, nyugtatni, jobb kedvre próbált deríteni.
 Felemeltem a karom, és az összezúzott részre fektettem az ujj begyeim.Bran arca kissé megrándult az érintéstől, de tűrte.Nem tudom, mégis hogyan, de a kezem fehér fényt kezdett sugározni Bran arcába.Valószínűleg gyógyítottam, mert Bran horpadt koponyája helyre rázódott.Ezt az is bizonygatta, hogy Bran egyre erősebben fogta a kezem, a szemét és a száját meg összeszorította egy kis, nyüszítőszerűségű hangot kiadva.Nagyon fájhatott neki, de gyógyult.És ahogy ő jobban lett, én úgy gyengültem.Kezdett egyre elsötétedni minden, fájni kezdett mindenem, és erőtlennek éreztem magam.Mint aki mindjárt szörnyethal.
 Bran elrántotta a kezem.Az erőm egyszer csak visszaszállt, levették rólam a kibírhatatlan terhet, de még mindig fájtak a csontjaim.Az a kezem, ami a fényt bocsátotta egyenesen égett.
-Emily, mondj már valamit! - Ijedt hang.Aggodalommal, kevés félelemmel teli arc.
 Nem tudom, mit látott rajtam, de ezek szerint nem lehetett szép.
-Jól vagyok. - mosolyogtam.
-Most meg min mosolyogsz? - vigyorgott vissza Bran.
 A válaszom egy hangos kacaj lett, bár azt sosem tudtam megmagyarázni, mégis mire föl?Bran már csak azon nevetett, hogy én csak röhögök magam elé, mint valami gyogyós.Mondta is, miután felsegített, hogy elvisz egy elmegyógyintézetbe.
-És azt hiszem, be is vennének, ha azt mondanám, mindenféle mágikusokról meg angyalokról beszélsz. - mondta.
-Hát, ja..de nem vinnél be.
-Nem-e?
-Nem bizony.Túl értékes vagyok én itt.Mihez kezdenétek nélkülem?!
-Hmm...mit is? - kacagta. - Könnyű volna az élet. - Viccnek szánta, de én csak elkomolyodtam.
 Bran folytatta a gofri elkészítését, de közben már rám-rám nézett.
-Emily, én nem úgy..
-Igen, én is tudom, hogy értetted.De ez igaz. - Lesütöttem a szemem. - Sokkal egyszerűbb volt, mielőtt én feltűntem.Ha meg sem születem, vagy  Karyn akkor megölt volna..
-Az szörnyű lett volna, mert akkor nem ismerlek meg.
 Elmosolyodtam, de még kicsit bántott a dolog.Ezért is váltott témát Bran.
-Meg tudnád azt ismételni, amit az Erőkörben csináltál? - kérdezte.
-Azt hiszem....
-Megpróbálnád?
 Branre néztem, nagyra nyílt szemekkel, mintha azt mondta volna egy apácának, hogy menjen férjhez.
-Nem tartom jó ötletnek. - Egyáltalán nem!A legutóbb is kifelé akartam lökni az üveget, mégis csak engem talált el.
  Bran megfogta a karom, és közelebb hajolt.
-Én bízom benned.
 A már kicsit helyre pofozott, de még így is rémes látványt nyújtó arcára pillantottam, és tudtam, ha nem gyakorlok, nem fog menni.
 Megint leszegeztem a tekintetem.
-De én nem bízom magamban, Bran. - De nem itt, nem most, és nem úgy, hogy Bran ott van - vagy akárki!
-Rendben.Jó, az ilyet nem szabad erőltetni...De máshogy is ellenőrizhetjük, hogy tényleg a felszínre tört az erőd.
 Összevont szemöldökkel ránéztem.Ő csak a szemembe összpontosított, én meg vártam néhány másodpercet.
Emilia Jasmine Howell, nincs még egy ilyen, mint te.Bran gondolata.
 Elmosolyodtam.
-Kösz.De angyalvérű van még egy.És az a helyzet, hogy ő erősebb, mint én.
-Ennek semmi köze Karynhoz.Ő csak szerveket meg ilyeneket tud irányítani, semmi mást. - tért vissza a munkához Bran.
 Ja, végül is, az tényleg tök kicsike dolog!Végülis, szerveket meg"ilyeneket" irányítani?Háh, mi az?
 Bran olyan könnyen mondja ezt az egészet, pedig nagyon durvának hangzik.
-Pontosan hogyan irányítja..?
-Az emberek testében, a testen kívül, bárhol, bárhogy.
-És tudja...az...embereket...
-Mozgatni, mint egy marionett-bábut?Igen.Egyszer láttam is egy ilyet.Durvábban néz ki, mint amilyennek hallatszik.
 Ó, ez tök megnyugtató.De...ezek szerint...
-Ez azt jelenti...Az Erőkörben mozgattam a...De, nem.Én nem vagyok... - Nem tudtam kimondani, még gondolni sem mertem arra, hogy én is irányítsak embereket...nem.
-Ezt nem tudhatjuk..Tégy próbát rajtam! -csattant fel Bran.Kezdett olyan érzésem lenni, neki vannak öngyilkos hajlamai.De nem engedek!
-Kizárt! - vágtam rá. - Ennyire érdekel a hatalmam?Egyszer már személyesen is megtapasztalhattad, milyen; kezelhetetlen. - Kicsit elfordultam Brantől, és a pultra támaszkodtam.Bran látta, milyen nehéz ez nekem.Lassan, súlyosan felsóhajtott.
-Ne emészd magad! - lépett el mellőlem. - Neked van igazad.Ez nem egy film; a valóság.És a való életben minden másképp megy.Idő kell neked. - Kivette az első gofrit, egy tányérra dobta, és odacsúsztatta a kezemhez a pulton. - Addig pedig edd ezt meg, ne hogy éhen halj! - mosolyogta.
-Mmm..Jól néz ki.Megfelezzük? - vigyorogtam vissza.
 Bran biccentett.Odalépett, és el akarta tépni a tésztát, de amint hozzáért, felszisszent.
-..A franc! - motyogta a kezét rázva.
 Olyan nagyon gyerekesen bosszús tekintete volt, hogy muszáj volt - ha csak egy kicsit is - nevetnem.
-Várj, Bran. -Közel hajoltam a tányérhoz, és fújtam egyet. - Elvileg minden elemhez értek.. - vontam vállat.
 Bran még kicsit vonakodott, de aztán könnyen eltépte két darabra.Az egyik fél talán három milliméterrel volt nagyobb, és az Bran oldalán volt, ezért megfordította a tányért, és laza mosolyt villantott.
 Megkóstoltuk.
-Hmm.Nem is rossz. - nyilvánítottam véleményt.
-Tudom, hogy ízlik.. - szűkítette rám össze a szemeit, szélesen mosolyogva.
 Utánoztam.
-Honnan tudtad, hogy ez a kedvencem?
-Ha évekig kell figyelned valakit, megtudsz róla dolgokat.A kedvenc étele, száma, színe, bandája , energia itala, mi a hobbija, mit szokott nézni a TV-ben..
-A kedvenc kajája a csokis muffinom, a száma az Imagine dragons-tól a Monster, a zöld, a Bomba, szeret énekelgetni és táncol, és a Mentalista. - Az ismerős, imádott hang, amit mindig igyekeztem eszembe tartani.Aminek a gazdáját sosem akartam elfelejteni.
 Megfordultam, hogy szembenézhessek Marshallal.Ő a nyakamba ugrott, egy halk, nyüszítésszerű hangot adva hozzá.
-És milyen igaz!Senki sem ismer jobban  nálad!
 Marshall elengedett, keskeny szája a régi, megszokott mosolyára húzódott.
 Branre pillantottam, majd vissza Marshallra, és akkor vettem észre; mind össze.Furcsa helyzet volt ez.
-Ó, itt nem kell bemutatni senkit senkinek... -jegyezte meg Marshall.Igaza volt; Marshall már két éve ismerheti Brant, én csak néhány napja, de tudom ki.Nekem már évek óta Marshall a legjobb barátnőm.
-Marshall, már vége van az óráidnak? - kérdezte Bran szemrehányóan.
-Brad, mi...
-Bran! - javította ki bosszúsan Bran.Nyilván Marshall mindig eltévesztette "véletlenül".
-Akkor Bran.Mi egyidősek vagyunk, úgyhogy ne kötöszködj!És igen, már vége, de akkor is kuss!
-Mintha Charlie-t hallanám... - utánoztam az apja hanglejtését.Amikor Marshall így beszélt, akkor Luis mindig ezt mondta.Charlie úgy káromkodott néha, hogy még Marshall is csak tátotta a száját.
 Marshall ahogy ilyen helyzet ekkor, most is csak forgatta a szemét, és nevetett.
-Ó, - csattant fel hirtelen - majdnem elfelejtettem; Alex küldetett velem valamit neked. - Kivett a zsebéből egy dobozkát és átadta nekem.Belenéztem; gyógyszerek.Az epilepsziámra.
-Bran, mikor volt utoljára rohamom? kérdeztem, de csak a doboz belsejét tanulmányoztam, nem néztem rá.
-Ja, ja, az az epszikeplima, vagy mi... - találgatott Marshall.Sosem tudta normálisan kimondani, mint apa a szemöldök piercinget.Ezen kicsit felhúztam a szám a színes bogyókra, de vissza is engedtem.
-E-pi-lep-szi-ás rohamod - kezdte aprólékosan, nem tudom, hogy azért, hogy felvágjon vele Marshall előtt, hogy nem nehéz szó, vagy hogy csak a barátnőm esébe vésesse. - utoljára úgy három-négy napja volt, mikor "kómában" voltál.
jesszusom!Akármikor rám törhetett volna egy ilyen roham!Mázli...
 Kivettem egyet, és csak lenyeltem.Megborzongtam; az íz, ez a keserű, műanyag íz nem változott...semmit!
-Apám, hogy tudod azokat így bevenni..? - fintorgott rám Marshall.Ő soha egy gyógyszert sem tudott bevenni, még egy csillámpor-méretűt sem. - És azért meg majd még szétrúgom a segged, amiért magadba állítottad a szilánkokat. - fenyegetett, amire én csak mosolyogtam.Bran felé fordult. - És te meg mit műveltél az arcoddal, basszus?Eléggé elcsúfít, nem mondom.Alexszel verekedtél?..
 Brannel nevetve összenéztünk; Marshall abszolút elhitte volna, amit Bran próbált nekem beadni.
-Mi van? - kérdezte a levegőtől, mert mindketten csak röhögtünk.Én mondjuk nem annyira, mint Bran, mert ő már kis híján elesett. - Múltkor láttam, hogy nagyon pipa Liamre, és talán meg is ütötte.
 Elkomolyodtam.Bran viszont csak nevetett azon a komoly hangján.
-Mi?Alex megütötte Liamet?Hogy-hogy?
 Marshall csak vállat vont.
-Nem ütötte meg, csak veszekedtek. - legyintett Bran, majd odasietett a már kissé megégett gofrihoz.
-Ha már az összeveszésnél tarunk... - fordultam Marshall barátnőm felé - Miért nem válaszoltál a levelemre?
 Marshall leült velem szemben egy székre, és összekulcsolt kezeit nézegette, majd rám emelte mogyorószínű szemét.Valami olyasmi szeme volt, mint Brannek, de neki nem olyan vöröses.
-Emily..Annyira sajnálom, hogy át kellett verjelek...de ahhoz, hogy az álljon minden levelemen a postafiókodon, "Londolnból", ahhoz onnan kellett hogy küldjék.Azt találtuk ki, hogy anya, apa és Bobby megy ki Angliába, én maradok a rezervátumban, és amikor kapom tőled a leveleket, elolvastam, átküldtem anyának a választ rá, ő meg az én email-embe belépve visszaküldte neked.Ez így ment is, de Bobby beteg lett, és apának meg anyának a munkájuk melett még az öcsémre is kellett figyelniük.Ha nem ment volna tönkre a gép, akkor sem lett volna idejük válaszolni...
 Marshall látta az arcomon, hogy meglepődök ezen.Ennyi baromságot kitalált emiatt?Csakhogy az legyen ott, hogy Londonból jöt?Helenának és Franknek nem kellett volna kimennie egy kisgyerekkel egy teljesen másik kontinensre miattam, csak azért, hogy eg vacak levelet küldjenek!Képeket is üzentek, de azon csak hárman vannak, azzal, hogy azokat Marshall csinálta.Ezen csodálkoztam is, mert Marshallt imádja a kamera, és ő is szereti azt.
-Most nagyon csalódtál, igaz? - mosolyogta a barátnőm, egy hajtincsét rágcsálva.Ha bűntudata volt, ezt csinálta...hülye egy szokás.Mint nekem a nappaliba benézés.Ezért kaptam egy kést, Marshall meg egy tincsnyi póthajat, hogy azt rágcsálja.
-Nem.Én megértem...én is ezt tettem volna. - Ez nem teljesen igaz, de ahhelyett, hogy lecseszem, jobb ezt mondani. - Tehát ne rágd a hajad! - csaptam finoman barátnőm kezére.
 Marshall felpattant és megölelt.Jaj, annyira hiányzott a barátnőm, a nővérem, az ikrem, a lelkitársam, egyben.

Folyt. köv., addig is sziasztok!